Amerika, álmaim földje. Ahová erős megfontolások vezetnek, hogy talán ki kéne költözni oda. Annyira hozzánőttem, hogy már lassan el se tudok szakadni tőle. És nem is akar elengedni. Ahogy elérkezett az indulás napja, az egész hetes derűs tavaszi idő helyére viharos esőt küldött, hogy lekéshessük a csatlakozást, és örökre itt ragadjak.
Természetesen tudtuk, hogy a budapesti járat elment. Mégse hittük el, amíg a szemünkbe nem mondták a John F. Kennedy reptéren. 9-11-ig álltunk sorba azért, hogy szenvtelen hangon közöljék: Amszterdamon keresztül megy legközelebb járat, ami másnap 18:35-kor indul. Kisebb hiszti után (+1 nap, hol alszunk, csomagok sehol) elindultunk a vadidegen városban egy tetszőlegesen választott hotelbe.
Kapásból sikerült kifogni New York legbénább taxisát, aki a húszperces utat 1 óra alatt tette meg velünk, miközben háromszor húztunk el látótávolságban a szálloda előtt. A sokkhatást csak 5 tequila tudta elmulasztani. Mindenesetre legalább láthattam Manhattent, a Szabadság-szobrot távolról, autentikus kínai kaját ettem (ami köszönőviszonyban sincs a hazai gyorséttermi kajával) Chinatownban, és megismerkedtem egy indiai taxissal, aki egy vidéki vén paraszt és egy taoista filozófus bölcsességét egyesíti magában.
Semmit nem bíztunk a véletlenre. 4 órakor már a reptéren voltunk. Ötkor bemondták, hogy a repülő még le se tudott szállni, és elképzelhető, hogy másik városba irányítják. Fél hatkor közölték, hogy a gép leszállt és fél-egy óra késéssel tudunk indulni. Hatkor további fél-egy órát ráhúztak. Hét körül a kapitány személyesen közölte: a vihar miatt szünetel a reptéren a gépek feltöltése, ezért minimális cateringgel tudunk csak menni, vagy csak holnap reggel. Természetesen mindenki az azonnali indulásra szavazott.
Nyolckor kiderült, hogy a repteret lezárták, és bizonytalan időre itt ragadtunk. Kilenckor azzal biztattak, hogy a szél enyhült és nemsokára elindul a beszállás. Most tíz óra van és hogy segítsek a helyzet kitalálásában, elárulom: a gépen nincs wifi. Eddigre már biztosra vált, hogy a holnapi tízórás csatlakozást sem érjük el Amszterdamban. Hát nem éppen így képzeltem a világ körüli utamat. A barátnőmet egy hónapja nem láttam, és úgy volt, hogy most két napot együtt tudunk tölteni. Ehelyett most itt ülök a JFK reptéren, szar mirelitszendvicseket zabálok és fogalmam sincs, mikor fürdök legközelebb és milyen időzónában ébredek holnap.
Míg ezt írtam, mégis elkezdődött a boarding. Úgyhogy gyorsan letolom a sörömet és beállok a sorba. A csomagokra keresztet vethetünk, kaja nem lesz a gépen, mégis örülök. Viszlát Amerika. Most várom, hogy elkezdődjön életem legdurvább felszállása.
Utózmány
Végülis elértünk Amszterdamba, ahonnan a következő géppel el is tudtunk jönni és ahol a legnagyobb élményt egy nyúl nyújtotta a kifutópályán. Hétfőn pedig kihozták a csomagot is.
