Agresszív Biciklis

Ha már utoljára Amerikáról írtam, most épp megint egy külföldi útra indulok, Varsóba, minden panellakó álmába. Viszont semmi kedvem írni róla, úgyhogy álljon alant inkább egy gyöngyszem. A kép annak idején hoaxként terjedt körbe az országban. Sokat kerestem, és most végre megtaláltam :) Szerencsére az angol szöveget is tartalmazza, ha a magyar nem lenne érthető.

A képet innen loptam (aztán átszerkesztettem, hogy ne lehessen felismerni): szathy.gportal.hu/gindex.php. Azért remélem megtalálták, ha már ennyit szenvedtek vele. Ha valaki mégis felismeri a macskát, küldje el az Olaj utca valahányba legyen szíves.

Amerika, álmaim földje. Ahová erős megfontolások vezetnek, hogy talán ki kéne költözni oda. Annyira hozzánőttem, hogy már lassan el se tudok szakadni tőle. És nem is akar elengedni. Ahogy elérkezett az indulás napja, az egész hetes derűs tavaszi idő helyére viharos esőt küldött, hogy lekéshessük a csatlakozást, és örökre itt ragadjak.

Természetesen tudtuk, hogy a budapesti járat elment. Mégse hittük el, amíg a szemünkbe nem mondták a John F. Kennedy reptéren. 9-11-ig álltunk sorba azért, hogy szenvtelen hangon közöljék: Amszterdamon keresztül megy legközelebb járat, ami másnap 18:35-kor indul. Kisebb hiszti után (+1 nap, hol alszunk, csomagok sehol) elindultunk a vadidegen városban egy tetszőlegesen választott hotelbe.

Kapásból sikerült kifogni New York legbénább taxisát, aki a húszperces utat 1 óra alatt tette meg velünk, miközben háromszor húztunk el látótávolságban a szálloda előtt. A sokkhatást csak 5 tequila tudta elmulasztani. Mindenesetre legalább láthattam Manhattent, a Szabadság-szobrot távolról, autentikus kínai kaját ettem (ami köszönőviszonyban sincs a hazai gyorséttermi kajával) Chinatownban, és megismerkedtem egy indiai taxissal, aki egy vidéki vén paraszt és egy taoista filozófus bölcsességét egyesíti magában.

Semmit nem bíztunk a véletlenre. 4 órakor már a reptéren voltunk. Ötkor bemondták, hogy a repülő még le se tudott szállni, és elképzelhető, hogy másik városba irányítják. Fél hatkor közölték, hogy a gép leszállt és fél-egy óra késéssel tudunk indulni. Hatkor további fél-egy órát ráhúztak. Hét körül a kapitány személyesen közölte: a vihar miatt szünetel a reptéren a gépek feltöltése, ezért minimális cateringgel tudunk csak menni, vagy csak holnap reggel. Természetesen mindenki az azonnali indulásra szavazott.

Nyolckor kiderült, hogy a repteret lezárták, és bizonytalan időre itt ragadtunk. Kilenckor azzal biztattak, hogy a szél enyhült és nemsokára elindul a beszállás. Most tíz óra van és hogy segítsek a helyzet kitalálásában, elárulom: a gépen nincs wifi. Eddigre már biztosra vált, hogy a holnapi tízórás csatlakozást sem érjük el Amszterdamban. Hát nem éppen így képzeltem a világ körüli utamat. A barátnőmet egy hónapja nem láttam, és úgy volt, hogy most két napot együtt tudunk tölteni. Ehelyett most itt ülök a JFK reptéren, szar mirelitszendvicseket zabálok és fogalmam sincs, mikor fürdök legközelebb és milyen időzónában ébredek holnap.

Míg ezt írtam, mégis elkezdődött a boarding. Úgyhogy gyorsan letolom a sörömet és beállok a sorba. A csomagokra keresztet vethetünk, kaja nem lesz a gépen, mégis örülök. Viszlát Amerika. Most várom, hogy elkezdődjön életem legdurvább felszállása.

Utózmány

Végülis elértünk Amszterdamba, ahonnan a következő géppel el is tudtunk jönni és ahol a legnagyobb élményt egy nyúl nyújtotta a kifutópályán. Hétfőn pedig kihozták a csomagot is.

Üstökösként ívelő munkahelyi karrierem folyományaként (mákszemszámláló vagyok egy pakisztáni húsvasaldában) rendszertelen időközönként Amerikába küldenek business tripre. Nem mondom, hogy rossz, érdekes tapasztalatokat lehet gyűjteni, bár az USA egyik legunalmasabb kisvárosában sikerült üzleti partnert szerezni.

Nem akarok senkit untatni azzal, hogy milyen itt az élet, elég filmet látott mindenki, hát olyan. Egyetlen adalékot szeretnék szolgáltatni ahhoz a tévhithez, hogy minden amerikai hülye.

Kedves vendéglátó ügyfelünknél (Procter & Gamble) egy csinos kis kitűzőt kaptam mint vendég, hogy beléphessek az irodaházba. Az adataimat az útlevelemből írta ki a recepciós nő. Mikor visszaadta a kártyával együtt, nem tudtam, dühöngjek vagy röhögjek. A kitűzőn a következő név volt olvasható: Budapest Varga. Az még hagyján, hogy nem találta meg a keresztnevemet, de ezek szerint fogalma sem volt róla, hogy létezik Budapest nevű város.

Egyébként lehet, hogy egyedi esetről van szó, mivel tavalyi ittlétemkor ugyanez a nő ugyanígy elbaszta a nevemet. Akkor szóltam neki, most viszont legyintettem - aki ilyen hülye, az menthetetlen és jobb békén hagyni.

Most elárulom, hogy miért lett belőlem városi biciklis.

2008 nyarán a haveri galerivel töltöttük alvásokkal megszakított szokásos négynapos ivászatunkat a családi nyaralóban. Egy egésznapos badacsonyi túra után hazatérve és rátöltve éjjel kettő körül valamiért jó ötletnek tűnt, hogy ugorjunk le a partra, Persze mivel messze van, kocsival. Aztán meg nézzünk el a közeli diszkóba. Visszafelé még a kezemben volt egy üveg sör, amikor a rendőrök megállítottak. 1,29 légalkohol, jogsi el, őrsre be, Seres-szonda, jegyzőkönyv, útszélen kitesz.

Szóval nem valami nemes eszme vagy egészségvágy vitt rá a bringás létre, hanem a szükség és a BKV (nem annyira a cég, mint az ügyfelei) iránti utálat. Pedig előtte azt gondoltam, hogy a város sünöknek és hajléktalanoknak való, nem kétkeréken közlekedőknek.

Eltelt azóta másfél év és sikeresen átvészeltem két telet, közte -10 fokos időszakokat, havas, jeges, latyakos utakat, esős, szeles, gatyarohasztóan meleg időt, az első bringám ellopását és természetesen ittas vezetést.

Azonban minden jónak vége szakad egyszer, lejárt az eltiltás és én utánképzésre jelentkeztem. V. és III. programra osztottak be, ez az enyhén ittas vezetők és a közlekedési morált megsértők programja.

Ötössel kezdtünk, nekem ugyan kicsit magasabb volt az alkoholszintem, de elhitték, hogy nem vagyok notórius alkoholista (kis naivak). Azzal kezdődött, hogy a pszichológus néni egy táblára felírta, ki mennyit bukott az ügyleten. Röpködtek a milliók, igazán szerencsésnek éreztem magamat a kis 120 + 125-ömmel (és ha levonom a pénzt, amit benzinre költöttem volna, simán nullán vagyok). Aztán megtanultuk, hogyan kell kiszámolni, mennyi vér van az alkoholunkban, ezt most megosztom a tisztelt közönséggel okulásul:

Először is tudnunk kell, mennyit ittunk. Ezt grammban mérjük. Általánosan úgy lehet mondani, hogy egy deci italban annyi alkohol van, amennyi az alkoholszázaléka x 0,8 (ennyi az alkohol fajsúlya). Tehát pl. egy deci Jägermeisterben, ami 38%-os, ~30 gramm alkohol van (15g egy felesben).

 

Segítő táblázat a leggyakoribb agysejtpusztítókhoz:

Pia	%	Alkohol
Egy üveg sör	4-5%	16-20g
Egy pohár bor (2dl)	10-15%	16-24g
Egy feles tömény	40%	16g
Egy feles kommersz	30%	12g

 

Látható, hogy nagyjából egy adag akármiben ugyanannyi, kb. 15-20g alkohol található. A véralkoholszintet ebből a következő módon lehet kiszámítani:

 

Saját víztartalmunkat kell elosztani az elfogyasztott alkoholmennyiséggel. A férfiak testének 70, a nőkének 60%-a víz. Saját példámban a 77 kilómból ~54 kg víz. Három sör elfogyasztása után a véralkoholszintem = 60 / 54 = 1,11 ezrelék (merthogy g / kg = 1 / 1000). Ez már egy jó kis becsiccsentett állapot, vezetve bűncselekmény (0,8-ig szabálysértés csak).

 

Ugyanezt visszaszámolva az esetemből: 1,8 volt a hivatalos mérés eredménye, vagyis a szervezetemben 97 gramm alkohol volt - kb. 5 sör. Hogy ez mennyi idő alatt ürül ki? Az ember ideális testsúlya kg-ban = az 1m feletti magasság cm-ben. Nálam ez 80 kg. Ha az ember ennél nehezebb, akkor már nem javul a lebontóképessége, tehát ezt kell alapul venni, ha viszont soványabb, akkor a valós testsúlyát. Na ezt az értéket osszuk el 10-zel és megkapjuk az óránkénti lebontási képességünket grammban. Nálam ez 7,7 g/óra.

 

Vagyis még 13 órán át a volán közelébe se mehettem volna. Ráadásul 50g felett a lebontóképesség romlik. Szóval, mivel kb. reggel ötkor kaptak el, este nyolc körül ülhettem volna kocsiba nyugodt szívvel. Durva.

Volt is egy csávó, aki nem is tudta, hogy még ittas egy bulis éjszaka után, és egy balesetnél ő hívta ki a rendőröket. De amúgy is érdekes sorsokat ismerhetett meg az ember. A kocsmáros, aki minden este ittasan ment haza, aztán egy minimális (0,4) alkoholszint miatt elvesztette a vállakozását, kocsiját, lakását. Az ügyvezető igazgató, aki 160-nal csapódott a korlátnak a havas autópályán, miközben a beteg édesanyjához sietett. Az egyetemista srác, aki két hónapon belül kétszer karambolozott, összesen 4 autót tört össze és 9 személyi sérülést okozott (magának kétszer is). Ezekhez képest rohadt szerencsésnek érzem magam.

A másik programon is voltak jópofa dolgok. Volt egy fickó, aki németben dolgozik és két éve jogsi nélkül jár rendszeresen haza. Ketten a foglalkozásra is kocsival jöttek (...). Volt egy cigó csávó, aki inkább a Balázs-showba illett volna, jogsi nélkül kapták el, szerintem nem is volt neki soha. Egy fószer viszont azért került be, mert letörte egy kocsi visszapillantóját, miután az letörte az övét :) És volt egy hölgyemény is, 15 férfi közt az egyetlen, szomorú.

Na mindegy, a lényeg, hogy végre visszakaptam a jogsimat. És hogy megfogadtam, hogy vonatra többet nem ülök (mert a MÁV-ot még a BKV-nál is jobban utálom), azelőtt egy fél perccel, hogy beültem volna a kocsiba, az egész tető hótartalma rászakadt és betörte az első szélvédőjét.

When I first met you, I felt nothing. My heart was empty and broken and I thought that I would never feel the same again. I remember exactly when I started to like you. Just a look and I was lost even I didn't know it. For more than a whole year I could keep it inside, but in the last evil moment I simply couldn't hide it from you anymore.

I'm trying to define this undefinable feeling that makes me write this article in a language I hardly know. Never felt like this. Your individuality makes me conscious. Less than love, more than friendship.

After a time I realized that I couldn’t bear you. Then I realized that I couldn’t live without you. I will never try to find you, but I have left signs for you to find me if you want to. I hope you do.

I hope you don’t.

Vannak időszakok, amikor valakinek a pályája egyenletesen lefelé ível. Ha ez az időszak elég sokáig tart, akkor megváltozik az ember viszonya a gravitációhoz és attól fogva a lejtőt fogja egyenesként érzékelni. Ehhez képest már a sík talaj is emelkedőnek számít.

Aztán mint mindennek, ennek is vége szakad, és az ember kezd lassan kimászni a gödörből. Azonban az emelkedésnek is megvan a monotonitása, és egy idő után előfordul, hogy azt kívánja, bárcsak megint olyan mélyen lenne.

Ezt most találtam a BKV honlapján:

Tekintettel a határozott idejű - 4.00-tól 8.00-ig meghirdetett szolidaritási - vasutassztrájkra, valamint az azt követőn néhány órás helyreállásra, a holnapi napon kölcsönös bérletelfogadási szolgáltatást nyújt egymás számára a BKV Zrt. és a MÁV-START Zrt. valamennyi járaton, melyről folyamatos tájékoztatást szükséges mindkét Társaság összes rendelkezésre álló kommunikációs csatornáján keresztül.

A MÁV-Start Zrt. tegnapi és mai napon működő BKV bérletelfogadást és többlet vasúti teljesítmény biztosítását a holnapi napon, a vasutassztrájk ellenére is vállalja.

Ezúton gratulálok a gyönyörű hivatalos magyar mondatszerkezetekért! Kölcsönös bérletelfogadási szolgáltatás, röhej...

Még néhány gyöngyszem a teljesség igénye nélkül:

Megindult a forgalom a 166A és a 244-es viszonylatokon.

De tény az is, hogy a legnagyobb nettó kereset növekedés 14,6% (19 490 Ft/fő/hó) az ipari és építőipari foglalkozásúak állománycsoportjában, a legalacsonyabb pedig a vezetők állománycsoportjában várható 1,5% (6 749 Ft/fő/hó).

A Kőér utcai járműtelepre az autóbuszokat mellékfoglalkozású szerződéssel rendelkező járművezetők, szakoktatók, területi vezetők vitték, akiknek a szaktudása elégséges volt a feladat biztonságos végrehajtásához.

Kedvenc szavaim: bérletelfogadás, viszonylat, állománycsoport. A tied melyik?

Nem tudom kihagyni a hét legdivatosabb témáját. Ez alkalomból pedig szabadjára eresztem aszociális egyéniségem minden kárörömét. Hahaha! Igen! Végre!

Autósok, a fogyasztói társadalom söpredéke! Röhögve húzok el mellettetek a járdán. (Közben majdnem elütök egy gyalogost.) Annyi életveszélyes helyzet, útszélen osonás, lenézettség és megaláztatás után végre Ti szopjátok a faszt.

Egyébként nekem ez a helyzet tökéletesen megfelel. Hálistennek és a télnek a BKV-t mellőzni kényszerülő tömegek nem kétkerekűre pattantak, hanem be a díszdobozos bűzgézákba. Ugyanis én a tömeget kifejezetten utálom, akármilyen közlekedési módot választ. Nem is értem, minek akarják a biciklit népszerűsíteni. Ki akar a pirosnál sorban állni, vagy a bringaúton szlalomban előzni a lassú kocabringásokat, akik nem tüdőzik le ezt az életmódot? Én nem azért vettem biciklit, mert egészségesen vagy sportosan akarok élni, vagy mert egy divatos szubkultúrához akarok tartozni. Azért pattantam nyeregbe, mert olyan helyre költöztem, ahonnét gyalog 35 perc alatt érek a munkahelyemre. Ugyanez autóval 30, BKV-val pedig 40 perc alatt kivitelezhető, bringával viszont csak 15-20 perc az út. És mert hányok a tömegtől.

Hogy miért ennyi kocsival? Ennyit mondok: Teleki Blanka utca. Aki még mindig elárvult csacsiként néz, annak hozzáteszem, hogy a MÁV, ez a jégbe fagyott mammut három pár kedves kis sorompót üzemeltet az úton által, ám takarékossági okokból csak 20-30 percenként emelik fel néhány percre, mivel ezek a rohadt szerkezetek felelmelt állapotban úgyszólván zabálják az áramot. A legalább 30 éve tartó ideiglenes állapotról egy "10 percen túl is zárva tartható" felirat tájékoztatja azokat, akik először járnak erre. Szerencsére gyalog és bicóval kikerülhető az akadály.

Nagyobb térképre váltás

Durva ez a tél.

Nagy nehezen rászántam magam és kicseréltem a belsőt (nem volt könnyű, az összes bringabolt zárva, a kedvenc benzinkutamon elfogyott a levegő :)), erre mi van kint? Időjárás! Az még oké, de rossz!

Tavaly háromnapos ónos eső tanított meg a bicikliutak használatának mellőzésére narancssárga riasztás esetén, de gondoltam, egy kis hó nem okozhat gondot. Persze a városi járgánnyal már a múltkor megtapasztaltam a fékút hosszának változását és a hátsó kerék kicsúszását kontrafékkel, de gondoltam, a hobbiterepjárónak ez nem okozhat gondot. Pedig de.

Pontosabban az, hogy az egy hét után is letakarítatlan bringautakra ráesett az eső a letaposott hóréteget kvázi egy jégpálya dinamikai képességeivel felruházva. Kedvenc részeim az öt centi vastag félig olvadt hókásás szakaszok, ahol mintha a strandhomokkal kombinálódna ez a vegyület - a kerék elsüllyed és mégis csúszik. Nincs más hátra, mint előre - se kanyar, se fék, csak tekerés és ima. A kilométeróra (ha lenne) már 20 km/h-t mutat(na), egy gyalogos épp most hagy le sétálva a letakarított járdán. Eközben a hátsó kerék egy puffogó vipera nyomát rajzolja a hóba.

Hogy akkor miért nem az úton/járdán közlekedek? Egyrészt mert én betartom a közlekedési szabályokat, ha az életembe kerül is. Másrészt meg élvezem is a krosszozást. Harmadrészt meg semmi témám nem volt ezen kívül, most akkor mivel basznám el az időt?

Azért ez nem semmi: kerekagy.blog.hu/2010/01/05/wrrrummugo_kipufogo_kerekparra

A minap a blogok böngészése közben (teljesen felesleges, időrabló tevékenység, senkinek nem ajánlom) az alábbi hozzászólásra bukkantam:

BALATON! A jövő év legnagyobb 100%-ban CIVIL megmozdulásához keresünk 200.000 résztvevőt. Ez a kezdeményezés csak Veled sikerülhet.
2010. május 15-én, szombaton 14:00-kor, alkossunk a Balaton körül élőláncot, és mutassuk meg a világnak, hogy mekkora összefogásra vagyunk képesek a Magyar Tengerért.
Csatlakozz a www.balatoniwiw.hu oldalon a Karnyújtásnyi Balaton csoporthoz és hívj meg illetve tájékoztass minden ismerőst, barátot akit csak tudsz.

Megnéztem még az oldalt is, ahol további információkat találtam:

2010. május 15-én, szombaton 14:00- kor, alkossunk a Balaton körül élőláncot, ugyanabban a pillanatban énekeljük el együtt a „Széles a Balaton vize” kezdetű népdal első két strófáját!

Nem fikázni akarok, de két dolog azonnal szöget ütött a fejembe:

1. A Balaton ugye 77 (esetleg 76) km hosszú, 2-10 km széles, a körülötte kanyargó bicikliút hossza kb. 200 km. Méterenként egy emberrel számolva kijön a 200 ezer résztvevő, teljesen jó a számítás. Na most szerintem ennyi embert max. Orbán Viktor tudna gyűjteni, hogy Balatonőszöd köré gyűlve a székely himnusz eléneklésével lerombolják az MSZP üdülőjét, mint hajdan a zsidók Jerikót.
2. A siker esélyétől teljesen függetlenül megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy ennek az egésznek mi az értelme? Ha körülálljuk a Balatont, attól tiszta lesz a vize? Mondjuk a fürdőzők nem tudnak belemenni a vízbe, az igaz, bár ez esetben inkább július 20-án kéne csinálni az egészet. De egyébként nyilván a jelképes volta a lényeg, csak ez éppen olyan, mint mikor 30 sztár elénekelte a We Are The Worldöt. Attól jobb lett az élete egy gyereknek is? Apuka talán meghallotta a dalt, és könnybe lábadt szemmel nem verte meg aznap este?
   Sőt, azzal, hogy egyszerre csak 200 000 ember megjelenik a tóparton autókkal, szendvicsekkel, üdítőspalackokkal, csak megterhelik a környezeti ökoszisztémát. Persze kibírja, többet is kibírt, csak ez olyan, mint ha mondjuk blogot írnék az internetfüggőség káros hatásáról.

Egyébként van saját blogjuk is, ahol bővebb infót nyújtanak a minden bizonnyal magasztos, ám számomra teljesen ismeretlen céljukról, és mivel épp most tanulom a mások elfogadásának művészetét, ide is írom, hátha más, nálam romantikusabb vagy elkötelezettebb lélek csatlakozna a közösséghez: karnyujtasnyibalaton.blog.hu

Mindenesetre sok sikert kívánok hozzá, csak hát ennyi erővel építhetnének létrát is az űrbe vagy egymás vállára állva megpróbálhatnának bekukucskálni a mennyországba. De ez csak az én véleményem. Aztán ki tudja, lehet május 15-én leugrok én is a Balcsira megnézni a mentőakciót. Ha ott lennék büfés, biztos kinyitnék arra a napra.

Mindkét bringám defektes. Vicces, hogy amióta indítottam ezt a blogot, negyedannyit sem tekertem, mint előtte. Gyakorlatilag napok óta a lakásban döglök félig ébren. Felváltva fázom és megsülök, most épp dögmeleg van.

Elhatároztam, hogy ezentúl csak befolyásolt állapotban fogok írni a blogba. (Ennyi erővel mindennap írhatok.) A befolyásolt állapotot ezúttal Jäger-sör kombináció biztosítja. Krisztus teste - mondja egy hang a TV-ben. Nekem épp nem Krisztus teste jár a fejemben. Bár ne lenne agyam néha.

Értelem és érzelem külön dolog - mondta nekem pont ő, akihez csak az érzelem köt, az eszem már régesrég megmondta, hogy ne kezdjek vele. A nyugtató szart se használ, de lehet kell neki még egy hét, 30 napra való adag van, kivárom.

És igen, lepacsiztam Billel a Josefinában valamelyik este. A mai kölyköknek nem mond semmit, de én bluesfesztiválra jártam tinédzserkoromban és még mindig igen tud az öreg. A szilveszter meg olyan volt, amilyet vártam - kettesben töltöttem valakivel, nem panaszkodhatok, az utóbbi öt év legjobb évbúcsúztatója volt, ezért hálával tartozom. Szerencsére tisztában van a szituval és legalább oda nem kell hazudnom. A legtöbb, amit az ember elérhet a másiknál, hogy nyugodtan lehet őszinte vele.

Legalább lenne valami témám, de csak szart írok. Lehet, hogy mégsem részegen kéne blogot írni?

Na ez volt az, amire pont nem volt szükségem most. Már megint egy újabb idegeskedős, rohangászós, pénzköltős, ajándékkeresős ünnep.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer dolgozni vágyok a szabadidő helyett, most mégis a melóhelyen találtam magam a szabadságomon. Még mindig jobb, mint ami odakint van - és pláne jobb, mint otthon ülni, mikor épp az, akitől a legkevésbé várnád*, taszított a földre és aztán nekifutásból még rúgott is beléd egyet. Még a végén workaholic leszek.

Depresszió elleni szer, fő hatóanyag: orbáncfűkivonat. Utánanéztem, tényleg jó rá. Az alvászavarokat is megszünteti, talán nem négykor fogok elaludni ezután. Két hét alatt fejti ki a hatását, négy napja szedem, tíz nap múlva szólok.

Addig is ünneplés, szenteste, bejgli, családi találka, műmosoly, TV napi 8 órában, Hull a pelyhes, Reszkessetek betörők hetedszer. Közben agyalás, hogy miért is van az, ami, és miért én vagyok a hibás azért, mert visszafordíthatatlanná tettem, amit józan ésszel hónapokkal ezelőtt kellett volna tennem.

A gyógyszer segít. Ha nem, akkor majd az alkohol meg a fű. Mindnek az a célja, hogy az agyat eltérítse arról az útról, amiről sajnos már túl sokáig haladt, annyira, hogy már elképzelni se tud más irányt. De tapasztalatból tudom, hogy a legjobb módszer a gondolatok elterelésére az űr betöltése. Már intézkedtem is, hogy ne ez legyen életem legnyomorúbb szilvesztere.

Ja és már egy hete nem bringáztam.

*Valójában vártam már, csak így drámaibban hangzik.